Ugrás a tartalomra

Távoznia kell posztjáról a katalán elnöknek a spanyol legfelsőbb bíróság döntése szerint

Létrehozva
Távoznia kell az autonóm katalán kormány éléről Quim Torra elnöknek, miután a spanyol legfelsőbb bíróság hétfőn másfél évre eltiltotta közhivatal betöltésétől.
Kép

A függetlenségi politikust azért ítélték el, mert nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a 2019-es tavaszi parlamenti választásokat megelőzően, és többszöri felszólítás ellenére sem távolíttatta el a középületekről a politikai szimbólumokat a kampányidőszakban.

A választási bizottság szerint ugyanis a sárga szalagok és transzparensek kihelyezésével, amelyek a 2017-ben bebörtönzött katalán függetlenségi vezetők támogatását jelképezték, az elnök megsértette a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét.

Quim Torra az engedetlenség bűncselekménye miatt nemcsak politikai tisztségét veszti el, hanem 30 ezer eurós (10,9 millió forint) pénzbüntetést is fizetnie kell.

A katalán elnököt tavaly decemberben marasztalta el az ügyben a katalán felsőbíróság, amellyel szemben a politikus fellebbezést nyújtott be. A legfelsőbb bíróság ezt a határozatott hagyta most helyben a bírói testület egyhangú döntésével.

Az ítélet megállapítása szerint Quim Torra "határozottan, ismételten, makacsul" ellenállt a választási bizottság által hozott törvényes rendelkezés betartásának. A bíróság megerősítette, hogy ez a testület a választási folyamatok átláthatóságáért, tisztaságáért felelős kompetens alkotmányos szerv.

Az eljárás során az elnök védője azt hangsúlyozta, hogy a testületnek szerinte nem tartozik hatáskörébe a tartományi vezetők utasítása, így határozata illegális.

Quim Torra távozása után eddigi helyettese, Pére Aragonés veszi át ideiglenesen az immár csökkentett hatáskörű kormány irányítását, amíg a parlament új elnököt választ, vagy előrehozott választásokat rendeznek az autonóm tartományban.

Az elszakadáspárti politikus védője korábban arról is beszélt, hogy kedvezőtlen ítélet esetén készek elmenni az Európai Bíróságra is.

A katalán függetlenségpárti szimpatizánsok estére tüntetéseket szerveznek szerte Katalóniában, hogy így tiltakozzanak a legfelsőbb bíróság döntése ellen.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.