Ugrás a tartalomra

Összefogtak a miskolciak az Ukrajnából menekülőkért

Létrehozva
Van, aki pénzadománnyal segít, van, aki saját autójával vállal ingyen fuvarozást, és olyan is, aki saját lakását ajánlja fel a rászorulóknak.
Kép
Fotó: Index

Ötödik napja tart az orosz-ukrán háború. A menekültek pedig folyamatosan érkeznek Magyarországra is. Információink szerint eddig körülbelül százezren lépték át a magyar határt. Az átkelőknél civil és segélyszervezetek igyekeznek támogatást nyújtani, de olyan is van, aki saját autójával indult el a magyar-ukrán határhoz. 

Miskolc is egy emberként mozdult meg a bajban: civilek, egyesületek, segélyszervezetek igyekeznek mindent megtenni az Ukrajnából menekülőkért. Ördög Norbert például személyszállítással foglalkozik. Amint azt a Miskolc Mának, a Miskolc Televízió hírműsorának elmondta, a hétvégi terveiket átírta a szomszédban dúló háború. A határhoz adományokat vittek, visszafele pedig menekülteket hoztak Budapestre.

A Facebook-posztok alapján először egy négyfős családon segített, akik a lónyai határátkelőnél furarra Budapestre. Rajtuk kívül másnak is jutott még hely a kisbuszban. A segítségnyújtás pedig ezzel nem ért véget. Szerdán a terveik szerint újabb fuvar indul. 

Hétvégén a Mályi Madármentő Állomás is a magyar-ukrán határhoz sietett. Lehoczky Krisztiánék arra is felkészültek, hogy kóbor állatokon kell majd segíteniük, de Tiszabecsen és Záhonynál ilyet egyelőre nem tapasztaltak. A legnagyobb szükség szerinte – mivel rengeteg gyerek van a menekültek között – bébiételre, pelenkára, nedves törlőkendőre, pokrócokra és például gyerekruhákra van. Az Érted és Veled Vagyunk Alapítvánnyal közösen továbbra is folytatják a segítségnyújtást.

Kép
Az ukrajnai háború miatt Ukrajnából menekülő emberek a tiszabecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájából kialakított várakozóhelyen 2022. február 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt


- Ha összegyűlik annyi adomány akár állatoknak, akár embereknek, amivel a teherautót el tudjuk indítani, természetesen visszük oda, ahol erre a legnagyobb szükség van – mondta Lehoczky Krisztián, aki azt javasolta a segítőszándékú embereknek, hogy érdeklődjenek szeretetszolgálatoknál, és az érintett határmenti települések önkormányzatainál, hogy az adott átkelőhelyen mire van szükség.

Támogatásra azonban nemcsak a határ magyar oldalán van nagy szükség. Sokan vannak azok is, akik bár a határokat nem lépték át, mégis menekülniük kellett otthonukból. Többen Ukrajna nyugati részén található településeken tartózkodnak. 

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója elmondta: elsősorban olyan segítségre van szükség, ami a belső migrációból érkező menekülteket tudja segíteni Kárpátalján. „Hiszen lehetnek ellátási gondok Ukrajnában most. Ezért mi is azon dolgozunk nagy erőkkel, hogy el tudjuk indítani azt a segélyszállítmányt, ami az első eleme lesz egy hosszabb távú segítségnyújtásnak” - hangsúlyozta

A segélyszervezet helyi vezetője hozzátette, ha valaki támogatni szeretné a menekülteket, továbbra is a pénzadomány jelenti a legnagyobb segítséget.
 

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.