Ugrás a tartalomra

Magyarország is támogatja az ukránok EU-csatlakozását

Létrehozva
Ezt Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be kedden délelőtt.

Támogatja Magyarország Ukrajna gyorsított EU-felvételét, támogatja a hétfőn nyolc EU-tagország által megfogalmazott kérést, hogy mielőbb vegyék fel az Európai Unió tagjelöltjei közé Ukrajnát, és kezdjék meg a tagság előkészítését, jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter egy keddi videóbejelentkezésben.

- Erről a döntésünkről a mai napon tájékoztattam a lengyel és a litván külügyminiszter kollégát is, és azt várjuk el Brüsszeltől, hogy kezelje kellő komolysággal ezt a kezdeményezést - mondta. 

Hétfőn nyolc ország, Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia közös nyilatkozatban fejezte ki, hogy támogatja, hogy azonnali EU-s csatlakozást engedélyezzenek Ukrajnának. A kezdeményezéshez kedden Románia is csatlakozott.

A felsorolt országok szerint Ukrajnának azonnal engedélyezni kell az EU-csatlakozást. A nyilatkozatot azután adták ki, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette: aláírta az uniós csatlakozási kérelmet, ezzel pedig Ukrajna indítványozta, hogy EU-taggá válhasson.
 

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.