Ugrás a tartalomra

Hosszú távú segítségnyújtási programba kezd a Katolikus Karitász

Létrehozva
A földrengés utáni első napokban a túlélők felkutatása volt fókuszban, de ezzel párhuzamosan elkezdődött és mindenüket elvesztő áldozatok segítése is, ami hosszú időn keresztül fog tartani.
Kép

Hosszú távú segítségnyújtási programba kezd a Katolikus Karitász a törökországi földrengés területén - írja közleményében a segélyszervezet. Ahogyan fogalmaznak, a földrengés területén dolgozó kutató-mentő csapat hazaérkezésével a segítségnyújtás nem áll meg, a szervezet összeállította és kedden útnak indítja első, 10 raklapnyi, 9 millió forint értékű humanitárius segélyét.
    
A négytonnás szállítmány több mint kétezer doboz higiéniai egységcsomagot, 420 darab hálózsákot és 3 dararab nagyméretű, 12 négyzetméteres sátrat tartalmaz az otthontalanná vált áldozatok ideiglenes elhelyezésére.
    
A közleményben idézték Écsy Gábort, a Katolikus Karitász országos igazgatóját, aki elmondta, a földrengés utáni első napokban a túlélők felkutatása volt fókuszban, a karitász mentőmissziója is közel egy hétig a helyszínen dolgozott. De ezzel párhuzamosan elkezdődött és várhatóan  "hosszú távú feladat lesz az otthontalanná váló és mindenüket elvesztő áldozatok segítése".
    
A szervezet első nagyobb szállítmánya Törökország budapesti nagykövetségének segítségével, repülővel jut el a földrengés által érintett területre.
    
A segélyszervezet a helyi szervezetek kérései és igényfelmérései alapján további humanitárius támogatásokat tervez. A legfrissebb jelzések alapján generátorokra, sátrakra és konténerekre van a legnagyobb igény - írták.
    
Hozzátették: az áldozatok mindennapi ellátása nagy összefogást igényel. Aki csatlakozni szeretne ehhez az összefogáshoz, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet vagy online adományozással juttathatja el támogatását a karitasz.hu oldalon.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.