Ugrás a tartalomra

Az olimpikonok mellett pénteken a sört is ünnepli a világ

Létrehozva
Este koccintunk rá? Persze csak óvatosan és felelősséggel, hiszen természetesen nem céltalan ivászatról szól a dolog: a sörfőzőket és a pultosokat ünnepeljük, vagyis azokat, akiknek köszönhetően sör kerül a korsónkba.

Augusztus első pénteki napja, vagyis éppen a mai nap a nemzetközi sörnap. Ezen a napon elvileg bűntudat nélkül guríthatunk le  annyi sört, amennyit csak szeretnénk.

Mondhatják, hogy aminek nincsen világnapja az ma már nem is létezik, de ezt a világnapot koránt sem mi találtuk ki, éppen tizenöt éve létezik. Ha hinni lehet a neten keringő történeteknek, a nemzetközi sörnap gondolata egy kis amerikai sörözőből, Santa Cruzból indult világhódító útjára még 2007-ben,

célja természetesen nem a korlátlan ivászat, hanem az, hogy baráti, haveri társaságban sörözve ünnepeljük meg a sörfőzőket és azokat, akik a pultoknál sört töltenek a korsókba. 

Talán nem kell elmagyarázni hogy miért, de az biztos, hogy a kezdeményezés hamar népszerű lett: ma már hat kontinens nyolcvan országában ünneplik a nemzetközi sörnapot minden augusztus első péntekén.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.