Ugrás a tartalomra

Kóbor kutyák martak halálra egy négyéves kisfiút a dél-romániai Craiován

Létrehozva
A gyermek a házuk előtt játszott társaival, ahonnan később elment. A rendőrség már csak a holttestét találta meg.

Állatok marták halálra a dél-romániai Craiova városában azt a négyéves kisfiút, akinek a holttestét vasárnap este találták meg egy lakóhelyéhez közeli bozótban - közölte hétfőn a Dolj megyei rendőrség.

A gyerek eltűnését 78 éves nagyanyja jelentette be vasárnap délután, azt állítva, hogy a gyermek elment a ház elől, ahol társaival együtt játszott, és azóta nem találják. A rendőrség nem sokkal később közölte, hogy a kisfiút élettelenül találták meg a házhoz közeli sűrű növényzetben.

A News.ro hírportál szerint a boncolás eredménye alapján hétfőn a rendőrség közölte, hogy az áldozaton harapásnyomokat találtak, és halálát vérveszteség és az elszenvedett sérülések okozták. A nyomozók azt feltételezik, hogy a gyereket kóbor kutyák marták halálra - írta a News.ro.

Romániában több hasonló tragédia is történt az utóbbi években. Tavaly augusztusban a székelyföldi Petek nevű falu közelében, a mezőn martak halálra kutyák egy 11 éves kisfiút. Konstanca megyében 2021-ben két halálos kutyatámadás is történt: a bolgár határ melletti Cotu Vaii településen egy utcán játszó hatéves kisfiút egy gazdátlan eb, a tengerparti Mangalia városában pedig egy hároméves gyermeket a család kutyája sebzett halálra.

A legnagyobb sajtóvisszhangot keltő és törvénymódosításhoz vezető tragédia 2013-ban a fővárosban történt, amikor kóbor kutyák marcangoltak halálra egy park melletti elhagyott telken játszó négyéves gyereket. Ezt követően fogadta el a bukaresti parlament a gazdátlan ebek elaltatását szabályozó törvényt, amelynek alapján a hatóságok elaltathatják azokat a kóbor kutyákat, amelyeket a begyűjtésüktől számított tizennégy napig senki nem fogad örökbe.

A jogszabály alapján a következő másfél évben több mint 26 ezer kóbor kutyát altattak el a román fővárosban, 23 ezret pedig örökbe fogadtak.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.