Ugrás a tartalomra

Függőlegesen szerelik fel a napelemeket, de még nem őrültek meg

Létrehozva
Bajorországban épült meg az első úszó napelemes rendszer függőleges elrendezéssel.
Kép
fuggoleges_napelemek_agroinform.hu_fotovolt-og.jpg
Függőleges, úszó napelemek. Fotó: agroinform.hu

A különlegesség nemcsak a lebegő kivitelezésben, hanem a modulok elhelyezésében rejlik: a napelemeket függőlegesen, kelet-nyugati irányba szerelték fel, így csökkentve a vízfelület árnyékolását, miközben maximalizálják a reggeli és esti napsugárzás hasznosítását - írja az agroinform.hu

Környezetvédelmi szabályozás alatt

Németországban csak szigorú feltételek mellett engedélyezik az úszó napelemes rendszereket: a vízfelület maximum 15 százalékát fedhetik le, és legalább 40 méteres távolságot kell tartaniuk a parttól. A hatóságok attól tartanak, hogy a túlzott árnyékolás negatív hatást gyakorolhat a tó ökoszisztémájára - számolt be a portál. 

Műszaki újításnak számít

A projekt részeként kétoldalú üvegborítású napelemes modulokat használtak, amelyeket egyedi fejlesztésű úszótalpakra rögzítettek a szárazföldön, majd vízre bocsátottak. Az egész szerkezet egyedi platformokra épül, amelyek szintén házon belüli fejlesztés eredményei - részletezik. 

Egy egész bányát ellát

A lebegő naperőmű 2500 modullal, összesen 1,8 megawatt teljesítményre képes. A kavicsbánya saját energiaellátásának fedezésére használja az itt termelt áramot. Már tervezés alatt áll egy második hasonló rendszer, amely már nemcsak önellátást, hanem hálózati visszatáplálást is lehetővé tenne - fejtik ki. 

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.