Ugrás a tartalomra

Összeomlott egy híd Indiában, halálos áldozatok is vannak

Létrehozva
A katasztrófában legalább ketten meghaltak és többeket elsodort a víz.

 

 

Nyugat-Indiában, Pune városában omlott össze egy híd, az Indrayani folyó felett. A Reuters beszámolója szerint hat embert mentettek ki, 32-en megsérültek, akik közül hatan kritikus állapotban vannak - írja az Index.

Devendra Fadnavis, Maharashtra állam miniszterelnöke közölte, hogy azokat az embereket, akiket elsodort a víz, folyamatosan keresik, továbbá a helyszínen van a Nemzeti Katasztrófaelhárítási Erő (NDRF) - tették hozzá. 

(Külső borítókép: Hídomlás Indiában, Pune városában. Fotó: AFP)

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.