Ugrás a tartalomra

Híradó.hu: már három magyar származású áldozatról tudni

Létrehozva
Izraelben nyilvánosságra hozták az ausztráliai antiszemita terrortámadás harmadik magyar származású áldozatának nevét.

Edith Brutman, lánykori nevén Markovics Edit a kárpátaljai Nagyszőlősön született 1946-ban. Ausztráliában a Bné Brit zsidó szervezet helyi csoportjában az előítélet- és diszkriminációellenes bizottság alelnöke volt – írja a Híradó.hu.

Izraeli barátja szülővárosából az MTI tudósítójának elmondta, hogy 1965-ben Nagyszőlősről az elsők között hagyta el a Szovjetuniót, családjával Ausztráliába költözött ottani rokonokhoz.

Szeretett Editünk olyan nő volt, aki minden egyes nap az emberséget választotta. Előítéletekre elvekkel, megosztottságra szolgálattal válaszolt. Családunk mély gyászban van, de azt kérjük, hogy az élete maradjon meg emlékezetünkben, s ne az értelmetlen erőszak, amely elvette tőlünk

– áll családja közleményében.

Már korábban nyilvánosságra hozták a szintén kárpátaljai, 1947-ben Ungváron született Weitzen Tibor nevét, aki 1972-ben vándorolt ki Izraelbe a Szovjetunióból. Ő Leningrádban (Szentpéterváron) végzett vasútmérnök volt, s 1988-ben áttelepedett Ausztráliába. A harmadik magyar-zsidó halálos áldozat a nyolcvankét éves Pogány Mária volt, aki a Felvidékről, Komáromból vándorolt ki Ausztráliába.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.