Ugrás a tartalomra

Új üzemanyag jelenhet meg a benzinkutakon

Létrehozva
Olcsóbb lehet, viszont az üzemanyag-fogyasztás megnőhet.
Kép
Illusztráció

A jelenlegi, maximum 10 százalékos etanoltartalmat előíró üzemanyag-minőségi irányelv készülő változására tekintettel az Európai Bizottság fontolgatja az E20-as benzin európai bevezetését – tudta meg az Auto Motor und Sport, amit Magyarországon a Totalcar szemlézett.

A lap birtokába került az a levél, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke írt az Európai Parlament (EP) több képviselőjének címezve. Ez alapján az Európai Bizottság átveheti az EP korábbi politikai kezdeményezését, melynek keretében már tavaly óta szorgalmazzák a magasabb etanoltartalmú benzin implementálását.

Ezzel párhuzamosan górcső alá veszik azt is, hogy az újfajta üzemanyag mennyire kompatibilis a régebbi járművek motorjaival, és hogyan lehetne ösztönözni a fejlett bioüzemanyagokra irányuló befektetéseket.

Az E20 a 20 százalékos bioetanol-tartalomra utal. A hagyományos benzinhez képest elméletileg javulhat a szén-dioxid-kibocsátás, ám hátulütője is van: az alacsonyabb energiatartalom hatására kis mértékben ugyan, de nőhet az üzemanyag-fogyasztás, de szakértői becslések alapján olcsóbb is lehet az E20-as benzin az E10-esnél.

Ez is érdekelhet

Ki kellett menekíteni Donald Trumpot, fegyveres támadás a díszvacsorán
Világ
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
Trump lát esélyt az iráni háború diplomáciai rendezésére
Világ
Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái – Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember – szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel.
Leminősítette Szlovákiát az S&P
VilágGazdaság
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
Szlovák miniszter: újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
VilágBelföldGazdaság
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába - jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.