Magyar Péter megköszönte Donald Tusknak a támogatását, amelyet már a megválasztása előtt is kifejezett. A lengyel kollégája budapesti meghívásával összefüggésben jelezte: a meghívást megteszi a cseh és a szlovák kormányfők felé is, és reméli, hogy június végén mindannyiukat Budapesten köszöntheti, még a visegrádi négyek (V4) magyar elnöksége alatt.
A kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország mindenben partnere lesz Lengyelországnak, a lengyel miniszterelnöknek, valamint Szlovákiának és Csehországnak, hogy a V4-ek visszanyerjék régi erejüket, fényüket és befolyásukat az Európai Unióban.
Fontosnak nevezte a V4-es együttműködés kibővítését akár Skandinávia felé, akár Ausztriával, Horvátországgal, Szlovéniával, Romániával vagy nyugat-balkáni, az unióhoz még nem csatlakozó országokkal.
Európa szíve ma Közép-Európában dobog, és nekünk közösen azon kell dolgoznunk, hogy minél tovább így legyen, és minél erősebben verjen ez a szív
– fogalmazott az MTI tudósítása szerint.
Kiemelt fontosságúnak nevezte Európa biztonságát, az energiabiztonságot, hozzátéve, ezeken a területeken az eddigieknél szorosabban együtt tudnak működni, és szívesen veszi a lengyel tapasztalatokat e téren, ahogy más területeken is.
Rámutatott: hasonló problémákkal kellett Donald Tusknak is szembenéznie a választás megnyerése után Lengyelországban. Ezek között jelölte meg a jogállamisági kérdéseket, az európai uniós források hazahozatalát és hatékony felhasználását, a korrupció elleni harcot. Azt mondta, nagyon számít a lengyel miniszterelnök, a lengyel kormány, a lengyel nemzet tapasztalatára.
Kérdésre válaszolva Magyar Péter az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban rögzítette: a háborúban Ukrajna az áldozat, és minden joga megvan arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel védje szuverenitását és területi integritását. Hozzátette: most mielőbbi hosszabb tűzszünetre van szükség, mert mindkét oldalon rengetegen vesztették életüket, ezt követően pedig olyan tartós békét kell elérni, amelyet a nemzetközi felek valóban garantálnak.
Kiemelte, nemcsak Ukrajna, hanem az ott élő magyar kisebbség miatt is mielőbb le kell zárni a háborút.
A Tisza-kormány megalakulása lehetőség, hogy egy új fejezetet nyissanak Magyarország és Ukrajna kapcsolatában – mondta, jelezve, hogy elindultak a két ország közötti technikai egyeztetések az ukrajnai magyar kisebbség nyelvi, kulturális és egyéb jogairól. Reményét fejezte ki, hogy június elején az ukrán elnökkel személyesen is találkozhat Beregszászon.
A kárpátaljai magyar kisebbség jogainak garantálásával kapcsolatban rámutatott: ez előzetes feltétele annak, hogy az ukrán uniós csatlakozásnál az első fejezet megnyitásához Magyarország a jóváhagyását tudja adni.
Úgy értékelt: Lengyelország 2004-es uniós csatlakozása óta megkerülhetetlen regionális központtá vált, akár védelempolitika, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar vagy az infrastrukturális fejlesztések terén. Nem irigykedni kell, hanem tanulni, összefogni, és közösen dolgozni azon, hogy Magyarországon is ilyen fokú fejlődés legyen akár a vonatközlekedés, az energiainfrastruktúra vagy a védelem területén – hangsúlyozta.
Magyar Péter a lengyel kormányfővel folytatott megbeszélése után találkozott Karol Nawrocki köztársasági elnökkel, majd udvariassági látogatást tesz a lengyel parlament két házának elnökénél. Délután a Balti-tenger partján fekvő kikötővárosba, Gdańskba látogat, ahol Lech Wałęsa volt államfővel lesz találkozója, és utcai rendezvényen mond beszédet Donald Tuskkal együtt.