Ugrás a tartalomra

Csajkovszkij, Haydn, Erkel, Kodály: a klasszikus zene legjavát kínálja a miskolci Filharmónia-bérlet

Létrehozva
Öt estén át nemzetközi hírű művészek, kiváló zenekarok és szólisták várják a közönséget a Művészetek Házában.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Horváth Csongor

Csajkovszkij, Haydn, Erkel, Kodály – csak néhány zeneszerző, akiknek a művei hallhatóak lesznek a soron következő évadban. A 2025-26-os Filharmónia programokat sajtótájékoztatón ismertették hétfőn.

A hétfői esemény egy kis zenei ízelítővel indult. Hamar kiderült, hogy a következő szezon igazán izgalmasnak ígérkezik: a magyar és nemzetközi zenei élet kiemelkedő szereplőivel várják a komolyzene szerelmeseit.

– A Filharmónia Magyarország célja, hogy a legérdekesebb produkciókat hozza el a vidéki városokba is öt estén át– mondta Nagy Judit, kommunikációs és programigazgató.

A sorozatot októberben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitja. Többek között Hummel azon műveiből adnak ízelítőt, melyeket 200 éve senki sem hallhatott. De nem marad klasszikus zene nélkül a közönség nyáron sem.

Ezt követően a világ élvonalába tartozó Budapesti Fesztiválzenekar lép színpadra, közreműködőjük a nemzetközi hírű hárfaművész, Xavier de Maistre. A bérletsorozat középpontjában az opera műfaja is helyet kap: Miklósa Erika és Horváth István egy személyes válogatást mutat be a magyar és olasz romantikus operairodalom gyöngyszemeiből.

A tavasz során a virtuozitásé a főszerep: Kelemen Barnabás egyetlen estén ad elő két jelentős hegedűversenyt, Maxim Rysanov vezényletével. Az évadot egy igazán különleges előadás zárja: Balázs János és Lackfi János közös produkciója – Állatok farsangja másként – zenével, költészettel és finom humorral kínál újszerű, mégis mélyen művészi élményt.

– Mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a nyári időszakban és év közben egyaránt izgalmas és gazdag műsorokkal készüljünk. Az orgonák éjszakája 2019-ben indult útjára, mára pedig egy nemzetközileg ismert fesztivállá nőtte ki magát, amelynek a középpontjában ez a nagyon misztikus és nagyon monumentális hangszer áll – jelezte az eseményen Galán Géza, a Filharmónia Magyarország kommunikációs csoportvezetője.

Június 7-én, az Orgonák éjszakáján egy különleges duó lép majd fel az Avasi Református Templomban: a közönség Bach és Handel kompozíciókat hallhat orgonán és szájharmonikán. 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.