Ugrás a tartalomra

Az ötven fokos szállástól a comb felsőig

Létrehozva
Szűk egy hónap, két aranyérem, ezt a csodát a mindössze tizenhét éves miskolci dzsúdós szolgáltatta.

Emlékeztető. Ifjúsági Európa-bajnokság, Szkopje (Észak-Macedónia), plusz 90 kilós súlycsoport: 1. Csermák Dániel (DVTK, klubedzője: Flórusz János és Gercsák Szabina). XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, Szkopje (Észak- Macedónia), plusz 90 kg: 1. Csermák Dániel (DVTK, klubedzője: Flórusz János és Gercsák Szabina). 

Szerencsét hozott

A diósgyőri versenyzőnek először természetesen azt hoztuk szóba, hogy számára most bizonyára Szkopje a világ legkedvesebb fővárosa, mire így felelt: 
– Inkább úgy felelek, hogy szerencsét hozott nekem, de a két nagy sikerem ellenére sem lett a szívem csücske, bár azért nyilván örökre kedves hely marad. Már csak azért is, mert sok jó embert ismertem meg ott. Megemlítem még a kinti szállásunkat, ahol igencsak meleg volt, a szobában kis túlzással ötven fokos hőséggel hadakoztam, ennek következtében keveset aludtam, most itthon pótolom a hiányomat. 

Vonattal jött Budapestről

Csermák Dániel szóba hozta fogadtatásának pillanatait is: 
– A repülőtéren a nagymamám és a keresztlánya fogadott, majd elmentünk egy étterembe. Aztán vonattal hazajöttünk, itthon pedig már anyukám és apukám ölelésében volt részem. Megfordultam a Miskolci Judo Club Győri kapuban lévő termében is, ahol nagy éljenzést kaptam. 
Rákérdeztünk a kedvenc ételeire, mivel a hírek szerint imádja a jó kajákat. 
– Fogyasztottam marha steaket, amelyet grillezve és sütve egyaránt szeretek. Benéztem egy csárdába, ahol comb felsőt ettem hasáb burgonyával. 

A jövő zenéje

Kontinensbajnokot és ifjúsági ötkarikás nyertest magától értetődően illik megjutalmazni, soroltuk ezután a szép reményű fiatalembernek, aki lehűtötte várakozásainkat: 
– Ez még a jövő zenéje, de állítólag útban van a meglepetés...
Csermák Dánielre az idén még a bulgáriai ifjúsági világbajnokság és a szlovákiai junior Európa-bajnokság vár, ezekre hivatalból eljuthat, de vajon álmodik-e a 2028-as, Los Angeles-ben sorra kerülő olimpiáról – tudakoltuk. 
– Igen, gyakran megfordul a fejemben. Húsz esztendős lennék, ha kiharcolnám az amerikai szereplést. 
Danival kapcsolatban végezetül arra gondoltunk, hogy kétszeres aranyérmesként már mindent tud a dzsúdó fortélyaiból, de tévedtünk.
– Ilyet még a műfaj öreg rókái sem jelenthetnek ki – mondta a sportoló. – A mondást idézem: a jó pap holtig tanul. Nekem a földharcban kell sokat, vagy inkább nagyot sokat fejlődnöm. 

Kép
Csermák Dániel
Csermák Dániel letette a névjegyét. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.