Ugrás a tartalomra

Sikerrel debütált a vb-n

Létrehozva
A Miskolci Egyetem hallgatója Japánban versenyzett. Spiller Tiziana a 20 kilométeres távon állt rajthoz.

A tokiói felnőtt atlétikai világbajnokság szeptember 20-i, szombati versenynapján állt rajthoz Spiller Tiziana, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának végzős orvosi diagnosztikai analitikus szakos hallgatója, aki a világranglistán elfoglalt helyezése alapján kvalifikálta magát a sportág – az olimpiát nem számítva - legnagyobb megmérettetésére. A még mindig csak az U23-as korosztályt képviselő atléta a Budapesti Honvéd SE színeiben készül és versenyez, a miskolci Szűcs József edző irányításával. 

Kép
Spiller Tiziana
Spiller Tiziana. Fotó: Magánarchívum
Egyenletes tempóban

Spiller Tiziana élete első felnőtt világbajnokságán cseppet sem volt lámpalázas, végig egyenletesen tempóban teljesítette a 20 km-es távot, melynek utolsó 5 kilométerén még több előzést is meg tudott csinálni, majd végül a 48 tagú mezőnyben a 36. helyen érkezett célba, 1:35:32 órás idővel.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.