Egy romantikus szerelem
A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap tudósított egy szerelmi történetről. Azt, hogy a történet igaz-e, nem tudni, az újságíró mindenesetre nagyon hitelesen adta elő, amit egy közeli ismerőse mesélt el neki.
A história Miskolc környékén kezdődik – hogy hol, azt nem említik – az első világháborút megelőzően, egy eljegyzéssel. Valószínűleg jómódú lehetett a leány és a legény is, legalábbis a leírásból ezt a következtetést lehet levonni.
Aztán a háború közbeszólt, a legényt eltűntnek nyilvánították a fronton. De a menyasszonya nem adta fel. Teltek-múltak az évek, ennek ellenére ő nem házasodott meg, nem vette le a gyűrűt, melyet az egykori udvarlója húzott az ujjára. Két évtizeddel az eljegyzés után a lány hirtelen megbetegedett. A kór végzetesnek bizonyult, és hamar elvitte.
És hogy a történet kellőképp szomorú legyen, pár hónappal a menyasszony halála után hazatért a vőlegény. Japánból jött haza, stoppal. Hajóval, teherautóval, gyalog, minden létező eszközt felhasznált az utazása során, de így is egy évig tartott az útja. Arra a kérdésre, hogy miért nem jött hamarabb, azt felelte: nem volt rá pénze.
Az öreg, aki elmesélte a történetet, még ott volt az eljegyzésen, és olyan tízéves forma gyerek lehetett akkor. Amikor bekopogtatott hozzá a férfi, és bemutatkozott, még a lélegzete is elállt. Azt mondta, úgy hallotta, hogy férjhez ment a menyasszonya, és ma már boldog családanya. Nem is akarja zavarni, csak egy pillantást szeretne rá vetni utoljára, mielőtt végleg visszamegy.
Ekkor mondta meg egykori falubelije, hogy a szerelme már nem él, és alig egy hónapja hunyt el. Végtelen szomorúság lett úrrá a férfin. Visszatért Japánba, úgy, ahogy jött: teljes titokban. Előtte azonban…
„Kimentem vele a temetőbe, ott elbucsuzott tőlem s azt mondta, hogy visszamegy oda, ahonnan jött. Próbáltam lebeszélni, s ekkor megfogta a kezemet, mélyen a szemembe nézett s elmondta, hogy mindenütt vannak magyarok. Ott is, ahonnan ő jött. Életüket vesztett, sorsukat sirató magyarok, akik egymás nélkül nem is tudnának élni. Sokan vannak, akik ugyanúgy mint ő, másodszor teszik meg ezt az utat. És szívesen mennek vissza, mert várnak reájuk azok, akiknek ugyanaz a sorsuk és ugyanaz a bánatuk. Elköszönt tőlem és eltünt a temető kijáratánál.
– Ugye, hihetetlen, annyi év után és még mindig jönnek haza?
– Igen, mondtam és mennek is vissza.
Történt pedig ez a szomorú találkozás két héttel ezelőtt Miskolc környékén.”
Vajon igaz a történet, vagy a képzelet szüleménye?
Bunker és hadikórház a Tetemváron
Miskolc városában, a borkereskedelem fénykorában közel 1600 pince volt található. A tetemvári pincék is megvannak, bár annyira nem ismertek, mint avasi „testvéreik”. A hidegháború alatt bunker, előtte – a világháború alatt – hadikórház volt a régi járatokban, melyek közül jó néhány akár 6-800 éves lehet.
A Landsmann-gyilkosság
A második világháború lezárása után a szovjet csapatok számtalan bűncselekményt követtek el. A Magyar Nemzeti Levéltár honlapján megtalálható Kis József írása erről a konkrét esetről.
Landsmann Bernát 30 éves zsidó kefekötősegéd volt. A családja legtöbb tagja Auschwitzban pusztult el, édesapja, édesanyja, két leánytestvére és egyikük két gyermeke is a haláltábor ártatlan áldozata lett. Csak Bernát és harmadik leánytestvére élte túl a háború borzalmait.
Bernát hadifogságból tért haza, valószínűleg munkaszolgálatos lehetett. Túlélte a háborút, a felszabadítók agresszióját azonban nem.
1945. november 6-án este katonák támadták meg, és több késszúrással megsebesítették. Még maradt annyi ereje, hogy egy húsz méterrel arrébb lévő kapualjhoz szaladjon segítségért. Az ott lakóknak még annyit tudott mondani, hogy szovjet katonák megtámadták, és nőt követeltek tőle, majd – mivel nem tudott nőkkel szolgálni – egyszerűen összeszurkálták.
Landsmann úr a kórházba szállítás közben elhunyt. A boncolás megállapította, hogy a szúrások közül kettő – egyenként is – halálos volt. A nyomozást Kiss Miklós csoportvezető nyomozó hadnagy vezette, aki gyakorlatilag felgöngyölítette az ügyet. Megtalálta a lehetséges elkövetőket, több tanú meghallgatása után.
Nyolc szovjet katona ivott a kérdéses időpontban egy cipészmester házában, akik egy demizson pálinkát hörpintettek fel, és ezután távoztak a városba. A gyilkosságot minden bizonnyal ők követték el. November 17-én Kiss elküldte az iratokat az államügyészségnek, és a szovjet hatóságnak is. Mindhiába. A nyomozást az államügyészség 1945. december 13-án megszüntette. Az elkövetők soha nem bűnhődtek meg gyalázatos tettükért.
Reiman Zoltán
