Ugrás a tartalomra

Több mint 11 ezer baromfit kellett leölni madárinfluenza miatt Hajdú-Bihar megyében

Létrehozva
Madárinfluenza-fertőzést igazoltak egy nádudvari tenyészpulyka-állományban, ahol 11 769 állat leölését rendelték el az állategészségügyi szakemberek - közölte kedden a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih).

A járvány gyanúja hétvégén jelentkezett az állományban, ahol nőtt az elhullás és csökkent a baromfik takarmány- és vízfogyasztása, valamint a tojástermelésük.

A hatóság megtette a további intézkedéseket is, így a védő- és megfigyelési körzet kijelölését. A betegség megjelenésének okait a járványügyi nyomozás tárhatja fel - írta a Nébih.

A betegségben nem érintett baromfiállományokban csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet a fertőzés kockázatát a minimálisra csökkenteni - figyelmeztet a hivatal. Fontos a baromfik zárt térben tartása, illetve a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek folyamatos fertőtlenítésére - sorolták.
 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.