Ugrás a tartalomra

Tizenegy megyében irtják a szúnyogokat a héten

Létrehozva
Tizenegy megyében, 404 településen, összesen 81 ezer hektárnyi területen irtják a szakemberek a szúnyogokat a héten.

A tervek szerint Budapesten a III., IV., X., XIII., XIV., XV., XXI., XXII. kerületben, a Balaton környéki településeken, Sopron környékén, a csornai régióban, néhány Dráva menti településen, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Somogy, Veszprém és Zala megye több településén irtanak - tartalmazza a közlemény.

Az alkalmazott szúnyogirtó szert minimális mennyiségben juttatják ki, az csak az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérűekre, így emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt - teszik hozzá.

Emlékeztetnek: az elmúlt időszakban főként a folyóparti településeken jelentek meg tömegesen csípőszúnyogok. Ebben a helyzetben a múlt héten a szakemberek több mint háromszáz településen gyérítették a vérszívókat.

A kezelésre használt gépjárművekkel a munkát a szúnyogok aktivitási időszakához igazodva, este 9-kor kezdik meg, vagyis a technológiát nem befolyásolja az érvényben lévő hőségriasztás.

A beavatkozások pontos időpontja és az érintett települések listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján, valamint a szúnyoggyérítésre vonatkozó információkat az érintett települések is közzéteszik a honlapjukon vagy közösségi oldalaikon.

Ha az időjárás nem teszi lehetővé a munka elvégzését a meghirdetett napon, a következő két este valamelyikén pótolnak - közölte az OKF.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.