Ugrás a tartalomra

Megszűnik a kötelező maszkhasználat, nem kell védettségi kártya a strandokon és a vendéglátóhelyeken

Létrehozva
A lazítások akkor lépnek életbe, ha elértük az öt és félmillió beoltottat.
Kép
5.5 millió oltott után ilyen jelenetek sem lesznek, hiszen a vendéglátók belső terében már sem maszkra, sem védettségi igazolványra nem lesz szükség: Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

5,5 milliós átoltottságnál megszűnik a kötelező maszkhasználat a zárt terekben - egyebek között ezt jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. 

Más, sokakat érintő változás is lesz, az öt és félmilliós átoltottság után ugyanis nem kell majd védettségi kártya a szállodákban, az éttermekben és a strandokon, fürdőkben sem. A kártyának egyedül a tömegrendezvényeknél lesz szerepe, ezeket továbbra is csak védettségivel lehet majd látogatni. 

Gulyás Gergely szerint egyébként az újabb enyhítésre három-öt napon belül kerülhet sor. 

A miniszter hozzátette, július elsejétől az uniós vakcinaútlevél, zöldkártya Magyarországon is elérhetővé válik. Jövő hétfőtől tájékoztató kampány is indul ezzel kapcsolatban.

A járványadatok szerint hazánkban csütörtök reggelig 5 445 544 fő kapta meg az első oltását, míg 4 657 776-en már a második vakcinát is megkapták. 

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.