Ugrás a tartalomra

Torlódnak a járművek az M3-ason baleset miatt

Létrehozva
Az M3-as autópályán több kilométeres torlódás alakult ki Hévízgyörknél baleset miatt a főváros felé vasárnap – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Kép
Képünk csak illusztráció

Szabóné Berki Bianka elmondta: a főváros irányába tartó oldalon a 41-es kilométernél három személyautó ütközött össze. A balesetben senki sem sérült meg. A torlódás már most mintegy 10 kilométeres – közölte a szóvivő, aki fokozott figyelmet kér a közlekedőktől.

Korábban az M5-ös és az M1-es autópályáról is jelentettek torlódásokat balesetek miatt.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.