Ugrás a tartalomra

Több mint ötezer liter alkoholt semmisítettek meg

Létrehozva
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 5025 liter alkoholt semmisítettek meg a közelmúltban; a korábban lefoglalt ismeretlen eredetű italokból a folyamat végén biogáz lesz, ami hőenergiaként hasznosul - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a pénzügyőrök az elmúlt időszak ellenőrzésein mintegy hétszáz esetben foglaltak le ismeretlen eredetű alkoholt Nyugat-Magyarországon. A lefoglalt jövedéki termékeket kötelező megsemmisíteni, ha birtoklásuk nem szabályszerű - hívták fel a figyelmet.    

Az alkoholtermékek egy központi áru- és bűnjelraktárba kerülnek, majd idővel elrendelik megsemmisítésüket - tették hozzá.    

Kifejtették, az idén január és augusztus között lefoglalt termékek megsemmisítése elegyítéssel kezdődött: harminc pénzügyőr a különböző palackokban, üvegekben tárolt alkoholt nagy tartályokba öntötte össze, majd hatósági zárral látták el azokat.      

"A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. telephelyén az 5025 liter alkohol szennyíziszappal történő elegyítését követően, rothasztó tartályokba került, majd egy hosszas biológiai folyamat során biogáz lesz belőle és hőenergiaként hasznosul" - írták.
 

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.