A menetrendet idén első alkalommal, online társadalmi egyeztetés során lehetett véleményezni. A közszolgáltatást megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése alapján a nyáron beérkezett érdemi észrevételekből több fejlesztés is megvalósul már a decemberi menetrendváltástól. Ezáltal az új menetrend nemcsak a pályafelújítások, járműbeszerzések révén lehetővé vált módosításokat tartalmazza, hanem a lakosság javaslatait is figyelembe veszi, hogy még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedjenek a vonatok. Emellett a vasúttársaság a megváltozott utazási szokásokat is számításba vette, és több vonalon tovább javítja a szolgáltatási színvonalat, növelve a környezetbarát vasút versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben.
Bővül az új vasúti menetrend
Létrehozva
Az utasok javaslatait figyelembe véve bővül az új vasúti menetrend., ami december 12-én, vasárnap lép életbe.
Ez is érdekelhet
Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.