Ugrás a tartalomra

A miskolci Répássy Róbert lett Völner Pál utódja az Igazságügyi Minisztériumban

Létrehozva
Varga Judit Facebook oldalán osztotta meg a hírt.

- írja közösségi profilján az igazságügyi miniszter.

Egyet hátra, egyet előre

Répássy Róbert államtitkárként a héten korrupciós botrányba belebukott Völner Pált váltja az Igazságügyi Minisztériumban. Völner 2015-ben vehette át Répássy helyét.

A HVG a következőképp mutaja be az újonnan kinevezett államtitkár életútját.

Répássy 1988 óta a Fidesz tagja, 1994-től 1996-ig a párt miskolci szervezetét vezette. 2005-től mandátumvizsgáló és ügyrendi bizottsági tag. Répássy 1998 és 2018 között volt a Fidesz országgyűlési képviselője, 2010 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára volt. 2014-től 2015-ig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és miniszterhelyettes is volt. Répássy 2015. november másodikától 2018. május hetedikéig a törvényalkotási bizottság alelnöke, valamint az igazságügyi bizottság tagja volt. 2018-tól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara elnökségi tagja 

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.