Ugrás a tartalomra

Megalakult a maradékokat begyűjtő állami cég, az Élelmiszermentő Központ

Létrehozva
A cég az élelmiszer-pocsékolásnak vetne véget azzal, hogy februártól összegyűjti a boltokból a 48 óra múlva lejáró termékeket.

Két héttel ezelőtt megalapították az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.-t

A vállalatot 3 millió forintos tőkével hozták létre, tulajdonosa az állam és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felügyelete alatt működik.

Az Opten céginformációs szolgáltató oldaláról az is kiderül, hogy a vállalatot az a Hodorics András irányítja, aki korábban a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgató-helyetteseként is dolgozott. A neve onnan is ismerős lehet, hogy ő a tulajdonosa az Akali Apartmanok Kft.-nek, amely Balatonakaliban új építésű ingatlanokat értékesít.

Az élelmiszerpazarlás kapcsán született törvény értelmében a legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februártól kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.-nek. Az érintett üzletek az élelmiszert karitatív szervezeteknek is felajánlhatják. A jogszabály célja ugyanis az, hogy a lejáratközeli áru a rászorulókhoz és ne a kukába kerüljön.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.