Ugrás a tartalomra

Magyarországon rendezik a vizes világbajnokságot

Létrehozva
Japán helyett Magyarország rendezi a vizes világbajnokságot 2022-ben, a Nemzetközi Úszószövetség hivatalos közleménye szerint.

Idén nyáron Fukuoka rendezte volna a vizes világbajnokságot, de az eredetileg 2021-re tervezett eseményt végül 2022-ben is elhalasztotta a japán város. 

Magyarország jelentős anyagi kedvezményekkel rendezheti meg idén a vizes világbajnokságot.

Erről beszélt többek között Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a szervező-bizottság vezetője a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón, azt követően, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) bejelentette, június 18. és július 3. között Magyarország ad otthont a vb-nek, miután az idei, fukuokai világbajnokságot a jövő évre halasztották.    

Amint elhangzott, a világbajnokságra csak már meglévő létesítményeket használnak, így a FINA-val kötött megállapodás értelmében az óriás-toronyugrást nem rendezik meg.    

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, ez a nemzet világbajnoksága lesz, ugyanis a sportág mérkőzéseit nemcsak Budapesten, hanem Sopronban, Debrecenben és Szegeden bonyolítják le.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.