Ugrás a tartalomra

Búcsú a Gyűrűk Urától

Létrehozva
A Farkasréti temetőben tarják az 51 esztendős korában elhunyt olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász temetését.

Szerda délelőtt 11-órakor kezdődött nemrégiben elhunyt olimpiai bajnokunk, Csollány Szilveszter búcsúztatója. A sportolót egy ország gyászolja.

Csollány Szilveszterről december 7-én derült ki, hogy kórházba, sőt lélegeztetőgépre került, miután koronavírusos lett. Az 51 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász több mint egy hónapon át volt lélegeztetőgépen, végül szervezete január 24-én feladta a harcot.

A Magyar Torna Szövetség közleménye szerint a sportoló búcsúztatóján a ravatalozó előtti nyitott téren, a szertartás előtt egy szál virág elhelyezésével róhatják le kegyeletüket a gyászolók.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.