Ugrás a tartalomra

Július elsejétől egy betűvel meghosszabbodnak az újonnan kiadott magyar rendszámok

Létrehozva
Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a változásokat azzal indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutna.

A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell újakra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak - hívta fel a figyelmet az MTI szemléje szerint.

A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.

Az intézkedés miatt senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, több ügyintézésre - hangsúlyozta. Az új típusú rendszámtáblák a már megszokott összegekbe kerülnek, a hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek.

Az újfajta rendszámok a latin ábécé két magánhangzójából vagy mássalhangzójából, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók, illetve a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel - ismertette.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Vitézy Dávid//Facebook)

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.