Ugrás a tartalomra

Novák Katalin is részt vesz II. Erzsébet királynő temetésén

Létrehozva
Novák Katalin köztársasági elnök részt vesz a múlt héten elhunyt II. Erzsébet brit királynő végső búcsúztatásán - írta a Telex hétfőn a Sándor-palota közlésére hivatkozva.

Novák Katalin és házastársa meghívást kapott a múlt hét csütörtökön, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit királynő szeptember 19-ei temetésére, amelyen a köztársasági elnök részt is vesz majd - olvasható a Telexen. A cikk szerint arról egyelőre nem tudni, hogy mekkora küldöttséggel érkeznek.

A temetési szertartást a Westminster-palotával szomszédos Westminster-apátságban tartják majd. Ott nyugszanak a brit történelem olyan nagyjai, mint Hitvalló Eduárd, Isaac Newton, Charles Darwin, Stephen Hawking vagy éppen Laurence Olivier, valamint ott házasodott meg és ott koronázták meg a királynőt. A 18. század óta nem rendeztek ott temetési szertartást brit uralkodónak. A királyi család tagjai közül legutóbb Erzsébet anyakirálynét temették el a Westminster-apátságban - írták.

A temetési szertartásra a világ minden tájékáról érkeznek majd államfők, és ott lesznek a korábbi brit miniszterelnökök, valamint más meghatározó brit politikusok is a királyi család tagjain kívül - olvasható a Telex cikkében.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.