Ugrás a tartalomra

Hozzányúlna a távhő-rendszerekhez a kormány

Létrehozva
Idén télen a lakossági felhasználóknak átadott hőmennyiség csökkentését tervezik a távhőrendszerekben – mondta a Népszava szerint Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár egy keddi konferencián, a 35. Távhő Vándorgyűlésen beszélt erről. A Népszava által megkérdezett szakember úgy véli: ez nem azt jelentené, hogy a használt meleg víz hőfokát vagy mennyiségét csökkentenék, hanem a fűtésre jutó hőmennyiség lenne kevesebb, ezáltal a lakások hőfoka csökkene - számolt be az index.hu.

Azt viszont a szakemberek sem merték megtippelni, hogy mennyivel, mivel egyelőre a kormányzat tervei sincsenek pontosan kidolgozva. A Népszava úgy véli, hogy a kormány amiatt tesz így, mert az olcsó távfűtés fenntartása egyre nagyobb terhet jelent a kormányzatnak. Steiner Attila keddi szavai szerint ez – a megnövekedett energiaárak mellett – már 980 milliárdos költség lenne, miközben az erre a célra szolgáló távhőkasszában 2022 júliusában még csak alig 11 milliárd forintot tudtak félretenni. 

Ráadásul most még a tarifákat nem tudnák emelni, mivel a lakásban még nincs felszerelve a mérőberendezés. Ezért dönthettek a leadott hőmennyiség csökkentése mellett, de ez csak ideiglenes megoldás, ugyanis hosszú távon a kormány programot indít a lakások fogyasztásmérővel való felszerelésére, és azt követően „az igazságosabb közteherviselés” jegyében végrehajthatják az áremelést.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.