Ugrás a tartalomra

Felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Létrehozva
Felhőszakadásra figyelmeztet a HungaroMet Zrt.: kedden a Duna vonalánál és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet.

A veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegyében kell kedden felhőszakadásra számítani, az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyinél több csapadék hullhat. Emiatt a hét érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom vármegye területére elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki kedd éjfélig felhőszakadás veszélye miatt, ezekben a vármegyékben az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt több mint 25-30 milliméternyi csapadék hullhat.

Az előrejelzés szerint kedden leginkább a Duna vonalának környezetében és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, ezek száma a késő délelőtti óráktól gyorsan nőhet. A zivatarokat felhőszakadás kísérheti: rövid idő alatt az egymást követő intenzív cellákból 50 milliméternyinél is több csapadék hullhat, elsősorban az Északi-középhegységben villámárvíz is létrejöhet. Az intenzív gócokban jégeső, környezetükben viharos, óránkénti 65-80 kilométeres - légzuhatagokban akár 90 kilométeresnél erősebb - széllökések is előfordulhatnak.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.