Ugrás a tartalomra

Belföld

képforrás: hvg
A miskolci Répássy Róbert lett Völner Pál utódja az Igazságügyi Minisztériumban
BelföldMiskolc
Varga Judit Facebook oldalán osztotta meg a hírt.
Nagyon jó videón mutatja be a közút, hogyan dolgoznak télen
Belföld
A frappáns videón "kicsiben" mutatja be a Magyar Közút Nonprofit Zrt., hogyan takarítják a téli időszakban az utakat. Aktuális a téma, hiszen az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján csütörtökön és pénteken is az ország számos megyéjében várható ónos eső, majd havazás. A cég érintett mérnökségei a szükséges előszórási és hóeltakarítási munkákról ütemezetten gondoskodni fognak, ahogy azt tették az elmúlt napokban is.
Az áremelés ellenére is a legdrágább fenyőfajta a kedvenc
GazdaságBelföld
A fenyőfák árának idei ünnepre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban, a vevők 54 százaléka továbbra is a nordmann fenyő iránt érdeklődik - közölte az Agroinform.hu szerdán az MTI-vel, múlt heti felmérése alapján.
Novemberben 7,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
GazdaságBelföld
Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Koronavírus: Elhunyt 213 beteg, 6849 új fertőzöttet találtak Magyarországon
EgészségBelföld
Az áldozatok többségében idős, krónikus betegek - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 6 166 840 embert oltottak be, közülük 5 874 429-en a második, 2 824 464-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Kóbor János halálával vége az Omegának
KultúraBelföld
„Annyi bizonyos, hogy Kóbor János halálával véget ért az Omega története is. Omega néven többé nem lép zenekar színpadra" – nyilatkozta a Borsnak Trunkos András, az Omega menedzsere a Telex szemléje szerint.
Völner Pál lemondott, miután maga Polt Péter indítványozta képviselői mentelmi jogának felfüggesztését
MiskolcBelföld
Kedd reggel tette közzé a legfőbb ügyész, hogy a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Néhány órával később lemondott a fideszes politikus államtitkári posztjáról.
n/a
Meghalt Kóbor János, az Omega frontembere
EgészségKultúraBelföld
78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, az Omega együttes frontembere, adta hírül a zenekar. Pár héttel ezelőtt került kórházba a vírus által okozott Covid-19 betegség miatt.
Gázolás miatt késtek a vonatok a Budapest-Miskolc vonalon
Belföld
A helyszínelés ideje alatt a két állomás között csak az egyik vágányon közlekedhettek a vonatok, ám mostanra mindkét vágány járható, a menetrend folyamatosan áll helyre.
Gulyás Gergely: a harmadik oltáshoz fog kötődni a védettségi igazolvány
EgészségBelföld
A kormány minden eszközével arra fogja biztatni az első két oltáson már túlesetteket, hogy vegyék fel a harmadik adag vakcinát is. Az oltási akcióhetet pedig még egy héttel meghosszabbítják.
Az Agrármarketing Centrum szerint lesz elegendő hal karácsonyra
KultúraGazdaságBelföld
A haltermelők ki tudják szolgálni a hazai karácsonyi halfogyasztási igényeket annak ellenére, hogy az előző évekhez képest elmarad az idei haltermés - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) hétfőn az MTI-vel.
A székére akart ülni, ezért megverte az idős nőt
BűnügyBelföld
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 59 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki vendégként tartózkodott az időskorú sértett házában. Azért, mert a nő az ő székébe akart ülni, olyan súlyosan bántalmazta, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott.
Több oltási akcióhét is várható
EgészségBelföld
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta. Egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.
Későbbi órakezdést javasol az iskolákban a Magyar Alvás Szövetség
EgészségBelföld
Az alvási mutatók romlása - amit a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített - sajnos az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző.
Koronavírus: Elhunyt 460 beteg, 27 830 új fertőzöttet találtak Magyarországon a hétvégén
EgészségBelföld
Többségében idős, krónikus betegek hunytak el - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 6 120 959 embert oltottak be, közülük 5 839 078-an a második, 2 477 399-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Támad a hideg, nyomában akár tartós havazás is jöhet
MiskolcKörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Hideg idő és többször havazás is várható a jövő héten.
Már 742 ezren kaptak oltást az akcióhéten
EgészségBelföld
Az oltási akcióhéten megjelentek több mint nyolcvan százaléka már a megerősítő harmadik oltásért érkezett – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Ismeretlen barlangra bukkantak a Mátrában
KörnyezetBelföld
A legalább száz éve elhagyatott kőbánya falából nyíló természetes eredetű üreg 9 méter hosszú és 1,5-2,0 méter magas Mátraverebély-Szentkúton.
Elfogták a Pálhalmáról megszökött rabot
BűnügyBelföld
A dunaújvárosi rendőrök egy napon belül elfogták azt a rabot, aki kedd éjszaka munkavégzés során szökött meg a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet által fenntartott szarvasmarhatelepről – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Netrisk.hu: már csak egy hét maradt a kgfb-szerződések cseréjére
Belföld
Már csak egy hete maradt az év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak – hívta fel a figyelmet a netrisk.hu.