Ugrás a tartalomra

Tenyérnyi résen múlt

Létrehozva
Ha nincs letakarítva a szélvédő az balesetveszélyes és a rendőr is büntet érte.
Kép
Fotó: police.hu

A rendőrök Felsőzsolcán állítottak meg egy autót, amelynek vezetője úgy közlekedett, hogy a szélvédőről nem kaparta le a ráfagyott jeget.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei az egyik feléjük haladó autónál azt látták, hogy az ablakait jégréteg fedi, mindössze az első szélvédő néhány tenyérnyi részén lehet kilátni.

A járőrök megállították a 39 éves ongai sofőrt, és letisztíttatták vele az üvegfelületeket. Az egyenruhások az intézkedés során azt is megállapították, hogy az első szélvédő repedt, illetve a járművezető jogosítványának orvosi érvényessége fél éve lejárt. A rendőrök a férfival szemben szabálysértési feljelentést tettek. 

A Miskolci Rendőrkapitányság a sofőrt határozatában két hónapra eltiltotta a vezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

Letartóztatták a "nagy dohányost"
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki több ezer darab illegális dohányterméket szerzett meg értékesítési céllal.
Szarvasbőgést hallgathatunk kisvonattal
Borsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőKörnyezet
Az Északerdő Zrt. idén is megrendezi hagyományos nagy sikerű programját,
a pálházi szarvasbőgés-hallgató vonatozást, szeptember 18-án, pénteken
és 19-én, szombaton.
Tanulniuk kell még a szakmát
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 3. forduló.
A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.