Ugrás a tartalomra

Miskolciak is rajthoz álltak

Létrehozva
Rekord létszámmal zajlott a Sárospataki Szilveszteri Jótékonysági Futógála.
Kép
miskolciak-is-rajthoz-alltak-a-susi-futason.jpg
A rajt pillanata a Makovecz téren. Fotó: magánarchívum

December 31-én ismét különleges hangulat lengte be a Bodrog-parti várost: a Sárospataki Szilveszteri Jótékonysági Futógála a tavalyi év utolsó napján minden korábbitól nagyobb érdeklődés mellett, több száz szereplővel valósult meg a Makovecz téren.

A 13 órakor rajtoló esemény – amelyre a korábbi évek gyakorlatának megfelelően vármegyénk székhelyéről is többen elutaztak – nemcsak sportprogram volt, hanem valódi közösségi ünneppé vált, ahol kicsik és nagyok együtt búcsúztatták az óévet. A program 12 órakor regisztrációval kezdődött, majd megnyitó és közös bemelegítés után rajtolt az esemény. A résztvevők 1025, 2025 és 5025 méteres távokon indulhattak, korosztálytól függetlenül.

A futógálán nem történt rangsorolás: minden induló emlékérmet kapott, valamint ajándékban részesült a legrutinosabb és a legfiatalabb futó, továbbá a legötletesebb jelmezben érkezett résztvevő is. A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a mozgás után senki ne maradjon vendéglátás nélkül: zsíros kenyérrel, teával és forralt borral kínálták a résztvevőket.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.