futás
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Világfutás: szárnyak az életért
A világ legnagyobb jótékonysági futóversenye május 10-én érkezik a Forma-1-es pályára.
Miskolciak is rajthoz álltak
Rekord létszámmal zajlott a Sárospataki Szilveszteri Jótékonysági Futógála.
Gál Nikolett elődöntős Tokióban
Japán fővárosában zajlik a siketlimpia, ahonnan jó hírt kaptunk.
A kihívás, amely több mint futás: önismeret, kitartás és közösség – egy miskolci futó története
Halmai Zsoltnak 2024 nyarán még csak annyi volt a célja, hogy kicsit komolyabban vegye a futást, egy évvel később már 137 kilométert teljesített az edelényi Darálón. A kihívás nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is átalakította. Elmesélte, hogyan jutott el a heti egy-két városi kocogástól az ultrafutásig.
Katari képeslap, bélyeg nélkül
A miskolciak ma délelőtt utaztak el Budapestről a siketlimpiára.
Jelentős forgalomkorlátozásokra készülhetünk a Barátság Maraton idején
A vasárnapi nemzetközi utcai futófesztivál miatt reggel fél héttől délután négy óráig forgalomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban. Alább közöljük az érintett helyszíneket.
Vadállat üzemmódban futottak az avasi pincesor lépcsőin
Szombat délelőtt az Avasi Kvaterka és a Vadállat Üzemmód Miskolc közös szervezésében zajlott a Bátorságpróba a nagyavasi pincesorokon.