Ugrás a tartalomra

Egy köteg készpénzt és sok minden mást is találtak a borsodi férfinél

Létrehozva
A putnoki rendőrök nagy fogása a benzinkúton.
Kép
kristály
Fehér port is találtak a putnoki férfinél. Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 45 éves putnoki férfival szemben. Az egyenruhások május 21-én délután, egy benzinkúton igazoltattak egy sofőrt, mivel tudomásuk volt róla, hogy a járművezetéstől hosszabb időtartamra el van tiltva.

Egy kristályos akadt fel a rostán

Az intézkedés során a díler táskájából közel 10 gramm fehér, kristályos összetételű tiltott szer került elő. A rendőrök a kábítószert, egy személygépkocsit, értékes órát, telefonokat, illetve több mint 1 millió forint készpénzt foglaltak le.

Kép
1 millió forint
1 millió forint készpénz volt a férfinél. Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették.

A nyomozók azt is megállapították, hogy az elkövető több alkalommal értékesített tiltott szert Putnokon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

A rendőrség kéri, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.