Borsod-Abaúj-Zemplén
Lába kélt a hóembernek, az angyalkának és a rénszarvasnak
A sátoraljaújhelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi, mezőgazdasági üzlet udvaráról történt lopással kapcsolatban.
Újra medvét videóztak az Aggteleki Nemzeti Parkban
Medvét észleltek az Aggteleki Nemzeti Park északi részén, közel a szlovák határhoz, lakott területektől távol. Az állatról egy vadkamera készített felvételt.
Életfogytig tartó fegyházat kapott
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt. Életfogytig tartó fegyházat kapott az élettársát és annak nővérét brutális kegyetlenséggel megölő férfi.
Tetézte a bajt: ittasan, jogsi nélkül és három keréken!
A rendőrök elfogták azt a férfit Edelényben, aki úgy közlekedett járművével, hogy annak egyik futóműve hiányzott, a sofőr ittas állapotban volt, valamint vezetői engedéllyel nem rendelkezett.
Látni és látszani – a balesetek megelőzése érdekében ellenőriznek
Segíteni a balesetmentes közlekedést a miskolci és környékbeli utakon – ez volt a célja annak a közlekedés biztonsági ellenőrzésnek, amelyen elsősorban a téli autózáshoz szükséges eszközök meglétét és állapotát ellenőrizték a rendőrök.
Rendőrök vitték haza az eltévedt kisfiút
Szirmabesenyői otthonából csatangolt el egy két éves kisfiú. Szülei sehol sem találták. A rendőröknek gyorsan kellett cselekedni, mert a helyszín közelében található a Kocka-tó - számol be az esetről a police.hu.
Nincs már árvíz miatt lezárt út Borsodban
Levonulóban a Sajó árvíze, így vasárnaptól már nincs vízátfolyás miatt lezárt út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Az ország legnagyobb karácsonyi világító szarvasfogata megyénkben van
Az ország vélhetően legnagyobb, világító szarvasfigurákból összeállított karácsonyi fogata Szerencsen nézhető meg.
Ők 2019 legjobbjai Borsodban – Prima Díj 2019
A Miskolc Dixieland Band, Gecse Attila lelkész és a Zemplén Táncegyüttes vehetett át Prima Díjat, Közönségdíjban pedig a Miskolc Steelers részesült szombat este, a Miskolci Nemzeti Színházban, a hagyományos Prima Gálán.
Letartóztatásban a szalonnai emberölés gyanúsítottjai
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztése alapján a bíróság letartóztatta a szalonnai emberölés elkövetőit.
Ittasan és bódultan vezettek
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyolcvanhét ittas, továbbá két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból októberben, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Húsz éve segítenek
Húsz éve segít a hátrányos helyzetű településen élőknek a Recik Alapítvány. A regionális szervezet egyik fontos feladata, hogy segítsen visszalépni a munka világába, és közösségformáló programokkal aktivizálni a régió településeit.
Megalakult a Megyei Közgyűlés
Megalakult Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlése pénteken. A megválasztott 29 tagú képviselőtestületből 28-an voltak jelen és egyhangúlag Bánné Gál Boglárkát választották meg elnöknek.
„A mánál fontosabb lett a holnap”
Felsőzsolcán a Kegyeleti park ’56-os kopjafájánál emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc eseményeire, és hősi halottaira.
Az '56-os forradalomra emlékeztek Szirmabesenyőben is
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata és a Szinyei Merse Pál Általános Iskola közös szervezésében, október 22-én.
Hetedszer is meghódították a Disznókő „hegyet”
A három egyéni és egy váltó számot kínáló Disznókő Tokaj Futókör elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt a napokban már hetedik alkalommal rendezték meg a világörökség részét képező borvidéken.
Eltűnt, keresik!
Horváth Zoltán október 8-án ment el otthonról Kazincbarcikán. Azóta nem látták. Megközelítőleg 180 centiméter magas, haja őszes és vállig érő, arca vékony, szögletes.
Szerencsi üzenet a biztonságért
Táncos, beszélgetős komplex baleset- és bűnmegelőzési előadást tartottak középiskolásoknak Szerencsen.
Már éppen meglógott volna, mikor elkapták a rendőrök
A fővárosba akart utazni az az ózdi férfi, aki ellen négy körözés is érvényben volt.
Nyéstán megismétlik a választást
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény – közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel.