Ugrás a tartalomra

Bűnügy

Azt hazudta, hogy leolvassa a vízórát, de igazából fosztogatott
BűnügyMiskolc
A rendőrök elfogták azt a nőt, aki - magát vízóraleolvasónak kiadva - több miskolci lakásba bejutott és azokból különböző értékeket tulajdonított el.
A felújított Horváth-tető nem szabadtéri kocsma
BűnügyMiskolc
Pedig ezt gondolhatta az a fiatalember, akit a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai értek tetten a helyszínen, közterületi alkoholizálás közben.
Elfogták a kerepesi rárántót
BűnügyVéleményBelföld
Egy férfira rájött a hév, és a kerepesi HÉV-megálló épülete mögött maszturbált. Ezt rögzítette a térfigyelő kamera. A rendőrök még csütörtök este elfogták a sajtóban "mézpergetőként" emlegetett gyanúsítottat.
Rács mögött a gönci rablás gyanúsítottja
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a gönci férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint előbb egy kiskorútól vett el készpénzt, majd egy trafikban ütötte meg az eladót cigarettát és öngyújtót követelve - közölte a Miskolci Törvényszék.
Az FBI is kereste, a miskolci rendőrök információi alapján kapták el a bűnözőt
BűnügyBelföldVilág
A 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit strandolás után lepték meg az egyenruhások.
Gitárlopásception: Ellopták a gitárt a gitártolvajtól
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök eljárás alá vontak két férfit, akik közül az egyik Mezőkövesden ellopott egy gitárt, majd ismerőse később tőle tulajdonította el a hangszert.
Több kábítószerügyben is nyomoznak a megye rendőrei
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Kábítószergyanús anyagot, és több százezer forint készpénzt találtak a rendőrök annak a férfinak a lakásában, aki ellen tavaly indult büntetőeljárás. A férfit azonnal előállították.
bilincsben kezek letartóztat.jpg
Letartóztatták a nőt, aki vízóraleolvasónak adta ki magát, úgy fosztogatott
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki Miskolcon négy idős, megromlott egészségi állapotú sértett ingatlanából vehetett magához készpénzt és értéktárgyakat.
Súlyos sérülésekkel ápolják a megtámadott Salman Rushdie-t
BűnügyVilág
Súlyos sérülésekkel ápolják a pénteken megtámadott Salman Rushdie-t egy New York-i kórházban, túl van a műtéten, lélegeztetőgépen tartják - közölte ügynöke péntek este, miután az indiai születésű brit-amerikai írót egy pódiumbeszélgetésen nagy létszámú közönség előtt késsel támadta meg egy férfi.
Életveszélyesen megszúrtak egy férfit Miskolcon
BűnügyMiskolc
A rendőrök előállították azt a fiatal férfit, aki előzetes szóváltást követően egy késsel megszúrt egy férfit Miskolcon.
Telefont lopott, felismeri?
BűnügyMiskolc
Lopás gyanúja miatt kéri a lakosság segítségét a Miskolci Rendőrkapitányság az ekövető azonosításához. 
Csempészett cigivel volt tele az autó
Bűnügy
Ötmillió forint értékben 3600 doboz adózatlan cigarettát találtak egy autóban a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Egy hét alatt 35 ittas sofőrt szűrtek ki a megye rendőrei
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A megye útjain július 25-e és 31-e között 88 közúti közlekedési baleset történt, ebből 2 esetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök ugyanakkor 35 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.
Pénztárcatolvajt keres a rendőrség
BűnügyMiskolc
A gyanú szerint egy nő június 4-én egy miskolci bevásárlóközpontban eltett egy, az ablakpárkányon hagyott pénztárcát, amelyben iratok és pénz volt. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a beazonosításában.
Fű és dohány is előkerült egy miskolci autóból
Bűnügy
A miskolci rendőrök egy autó ellenőrzése során kábítószer birtoklás gyanúja miatt egy személyt fogtak el, illetve egy másikat átadtak a NAV munkatársainak - adta hírül a police.hu.
Zárjegy nélküli cigit kapcsoltak le a miskolci rendőrök
BűnügyMiskolc
Egy közúti ellenőrzés során bukkantak a cigarettára csütörtökön.
Ivócimboráját rabolta ki a kocsmázás után
Bűnügy
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki közös italozásuk során a pénzének megszerzése érdekében bántalmazott egy másik férfit, majd elvette az értékeit.
Zsebből árulta a marihuánát
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A miskolci nyomozók Kazincbarcikán értek tetten egy fiatalembert, aki zsebből árulta a marihuánát.
A Kálvárián erőszakoskodott, letartóztatták a rendőrök
BűnügyMiskolc
Az eset még tavaly novemberben történt, a férfit Debrecenben fogták el, most elrendelték a letartóztatását.
Letartóztatták az élettársát ittasan elgázoló miskolci nőt
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak.