Bűnügy
Halált okozó testi sértés miatt nyomoznak a rendőrök
A gyanú szerint Miskolcon egy férfi úgy megverte az egyik ismerősét, hogy az belehalt a bántalmazásba.
Földön kúszva kiáltozott segítségért
A fiatalkorú vádlott a sántítva, gyalogosan közlekedő időskorú nőt hátulról meglökte, a térdre esett áldozat kezéből kirángatta a táskáját, aztán a zsákmánnyal elmenekült a helyszínről.
Elfogták a miskolci útonállót
Egy óra alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a nőt, aki kirabolt egy másik asszonyt Miskolcon - számolt be kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Így is útbaigazíthatnak a rendőrök
A Miskolci Rendőrkapitányság mellett a Kiképzőközpont is érdekes bemutatókkal készült a diákok számára az utóbbi napokban. A középiskolásoknak szóló programon a rendőri hivatás népszerűsítésén, míg az általános iskolásoknak tartott bemutatókon a baleset-megelőzésen volt a hangsúly.
Graffitiző fiatalt fogtak a rendészek
A rongálót a térfigyelő kamerákon keresztül szúrták ki a miskolci önkormányzati rendészek.
Megölte feleségét egy férfi Csengerben
Az idős férfi szóváltás után szúrta meg hitvesét, a rendőri kihallgatáskor beismerte tettét.
Perecesen folytatódik a MIÖR őszi intézkedéssorozata
Miskolc-Szirma és Martinkertváros után tovább folytatja az őszi intézkedéssorozatát a Miskolci Önkormányzati Rendészet, ahol a közterület-felügyelőkből és mezőőrökből álló járőrszolgálatok elsősorban az ingatlan tulajdonosok tisztántartási, valamint más, önkormányzati rendeletbe foglalt kötelezettségeinek betartására fókuszál.
Árnyékot vetett, kivágta
A felsőzsolcai férfinak nem tetszett, hogy a szomszéd tujái árnyékolják az udvarát.
Őrizetben a népkerti támadó
Bűncselekmény lett egy telefon-kölcsönkérésből Miskolcon - számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Bordélyként használta az albérletét
A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött annak a vádlott nőnek az ügyében, aki 2021 januárjában kibérelt egy miskolci lakást, a szerződés szerint azonban azt albérletbe nem adhatta és oda másokat csak engedéllyel fogadhatott volna be.
Iskolai előadással igyekeznek a bűnözés elejét venni a rendőrök
A kábítószer fogyasztásnak, az Elf Bar használatának, a vasúti közlekedés biztonságának, és az internethasználatnak a veszélyei, az állatvédelem szükségessége, az iskolai erőszak megelőzési lehetőségei voltak a fő témái az elmúlt hetekben tartott előadássorozatnak.
Édesanyját védve, életveszélyesen megsebesítette apját
Egy csavarhúzóval okozott életveszélyes sérüléseket az édesanyjára támadó apjának a férfi.
Életveszélyes sérüléseket okozott - elfogták a rendőrök
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki – Miskolcon - előzetes szóváltást követően oly mértékben bántalmazta vitapartnerét, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.
Elítélték a miskolci Kálvária kápolnánál történt szexuális erőszak elkövetőjét
A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet az ügyben.
Eszméletlenre vert egy hároméves gyermeket a részeg férfi
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt vádat emelt egy 28 éves férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészség.
Az Állatok Világnapján jótékonykodtak a rendőrök
Kutya- és macskatápot, valamint az állatok ellátásához szükséges kiegészítőket vittek a Miskolci Állatsegítő Alapítvány védenceinek kedden a megye rendőrei.
Téglával dobta meg áldozatát
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki egy előző napi vitát követően, másnap haragosa lakására ment és az utcáról kiabálva verekedni hívta. Az udvaron tartózkodó időskorú férfi távozásra szólította fel, erre felkapott egy téglát és hozzávágta, életveszélyes sérülést okozva.
Húsznapos jogosítvánnyal szabálytalankodott, ötvenezres bírság járt érte
Nem biztosított elsőbbséget a zebrán közlekedő gyalogosnak egy autó sofőrje, ráadásul pont a rendőrök előtt.
Drogdílerek nyomában a Szemtanú legújabb adásában (videóval)
A Miskolc Televízió Szemtanú című bűnügyi magazinjának legfrissebb adásában ezúttal abba nyerhetünk betekintést, hogyan és miért fordít kiemelt figyelmet a rendőrség a kábítószer-terjesztő hálózatok felderítésére.
Mellkason szúrta áldozatát egy férfi - most letartóztatta a bíróság
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.