Ugrás a tartalomra

A magyar hatóságok kezdeményezik a szerbiai magyar bérgyilkos kiadatását Csehországnál

Létrehozva
A magyar hatóságok kezdeményezik a kiadatását annak a Prágában őrizetbe vett szerbiai magyar bérgyilkosnak, aki ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki - erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatott szombaton a police.hu-n.
der_csaba
A Cseh Rendőrség által közreadott képen lefoglalt fegyverekről készít fényképeket egy rendőr Prágában, miután elfogták Dér Csaba csantavéri születésű bérgyilkost (Fotó: MTI/AP/Cseh Rendőrség)

A nap folyamán több szerbiai sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy elfogták azt a csantavéri születésű Dér Csabát, akit több bérgyilkossággal is gyanúsítanak; Hollandiában, Budapesten, legutóbb pedig Belgrádban gyilkolt. A szerb rendőrség közleménye szerint Szerbia kérni fogja a gyanúsított kiadatását.

A police.hu oldalon olvasható közlemény szerint a 38 éves férfit Magyarországon egy tavaly szeptemberi, a XV. kerületben elkövetett gyilkossággal gyanúsítják. Ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki a magyar igazságügyi szervek.

A tájékoztatás szerint a férfit a magyar rendőrség, az ügyészség, valamint az Europol és az Eurojust együttműködésének eredményeként a cseh rendőrség péntek éjszaka egy prágai szállodában fogta el. A magyar nyomozó hatóságok felvették a kapcsolatot a cseh társszervekkel, kezdeményezik a kiadatását – írják a közleményben.

Őrizetbe vették pénteken Prágában Dér Csaba csantavéri születésű bérgyilkost, aki ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki – írta meg szombaton több szerbiai sajtóorgánum, köztük a magyarszo.rs és a vajma.info vajdasági magyar hírportál.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.