Ugrás a tartalomra

Széklábbal esett neki a szomszéd autósnak a benzinkúton

Létrehozva
Centimétereken múlott, hogy két autó nem fért el egymás mellett egy miskolci benzinkúton. A vita hevében a verekedők egyike széklábbal is ütötte az ellenérdekelt feleket.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 27, egy 21 és egy 28 éves helyi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint 2019. március 4-én 18 óra 30 perc körül egy miskolci töltőállomáson parkoló, illetve közlekedő autó nem fért el egymás mellett. A járművek sofőrjei egymást hibáztatták a kialakult helyzetért, majd a hangos kiabálást követően a parkoló autó sofőrjéhez csatlakozott annak testvére is. A vita verekedéssé fajult, amelynek során a korábban, a parkoló autó mellett elhajtani szándékozó autó vezetője egy széklábbal próbálta ellensúlyozni a kialakult létszámfölényt.

Az időközben értesített rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a verekedőket. A Miskolci Rendőrkapitányságon a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfiakat.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.