A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) tájékoztatója szerint március 8-án este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a gyermek az otthonából eltűnt. A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai fél órán belül Szekszárdon, a Patak utca mögötti Séd patak medrében találták meg a gyermek holttestét.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rövid időn belül előállítottak egy szekszárdi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vették.Az ügyben a TMRFK tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt indított nyomozást - közölték.
A sajtóértesülést, miszerint az áldozat egy ötéves kislány, Komlósiné Kiss Anett, a főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek sem megerősíteni sem megcáfolni nem kívánta.
Megöltek egy gyermeket Szekszárdon
Létrehozva
Megöltek egy gyermeket pénteken Szekszárdon, a gyanúsítottat még aznap este felfogták - közölte honlapján a rendőrség.
Ez is érdekelhet
Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.