Ugrás a tartalomra

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott egy férfi Miskolcon

Létrehozva
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2017 júliusában Mezőcsáton egy édesapára és annak három gyermekére rágyújtotta a házat, az apa és egyik kislánya meghalt. Az ítélet nem jogerős.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott a három gyermekét egyedül nevelő édesapával élt egy házban, de külön lakrészben. A vádlott és az apa gyakran vitatkoztak egymással, a vádlott többször azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja gyújtani a házat.

A vádlott az adott nap éjjelén ittasan ment haza, énekelt, kiabált. A sértett édesapa rászólt, hogy ne hangoskodjon, mert felébreszti a gyerekeket. A vádlott sérelmezte a figyelmeztetést, ismét a ház felgyújtásával fenyegette meg a sértettet, majd távozott.

Hajnal egy órakor tért vissza az épülethez, meggyőződött arról, hogy az apa és gyermekei alszanak, majd meggyújtott egy pólót és azt a ház egyik szőnyegére dobta. Miután a szőnyeg és később a ház falai is lángra kaptak a vádlott távozott a helyszínről. A tüzet a házban tartózkodó egyik gyermek vette észre, aki a gomolygó füst miatt felébredt. A gyermek felkeltette édesapját és a testvéreit is, majd a két nagyobb gyermek kimenekült az égő házból. Az édesapa a másféléves kislányát próbálta menteni, amikor is a lakásban lévő gázpalack felrobbant. A robbanás és a tűz következtében az édesapa és a kislánya életét vesztette.

A törvényszék a vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 25 év elteltével szabadulhat feltételesen. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi büntetett előéletű, felfüggesztett büntetés próbaideje alatt, ittas állapotban követte el tettét.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezett.

A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.