Jármiból betörés gyanújáról érkezett bejelentés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába április 12-én 22 órakor. Az egyik szomszéd értesítette a rendőrséget, hogy a mellette lévő lakóházból csörömpölést hallott, valaki betörte az ablaküveget. A rendőrök haladéktalanul a megadott címre mentek, ahol tetten érték az elkövetőt, aki éppen értékek után kutatott. T. Zs. 32 éves helyi lakost a rendőrök a elfogták, a Mátészalkai Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.
Betörés közben érték tetten
Létrehozva
A hangos üvegcsörömpölés árulta el, mikor betört egy házba az a férfi, akit a rendőrök értékek utáni kutatása közben értek tetten pénteken éjjel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jármiban.
Ez is érdekelhet
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
Erőszak a börtöncellában
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.