Ugrás a tartalomra

Meghosszabbították Haszan F. letartóztatását

Létrehozva
Három hónappal meghosszabbították a Magyarországon elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Haszan F. letartóztatását – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-t.

Közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a letartóztatást az ügyészség indítványa alapján, azzal egyezően július 24-ig hosszabbította meg, a gyanúsított szökése, elrejtőzése, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során, március 24-én vette őrizetbe Magyarországon a szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt.

A Fővárosi Főügyészség múlt csütörtökön azt közölte: a kényszerintézkedés elrendelését követően végrehajtott nyomozási cselekmények alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, ezért az ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítására.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.