Ugrás a tartalomra

Miskolci nő holttestét találták meg Londonban egy fagyasztóban?

Létrehozva
Három éve eltűnt nő holttestét találták meg egy fagyasztóban London keleti részén, Canning Town városrészben – számol be az Index a Skynews értesüléseiről. Úgy tudjuk, a nő miskolci származású.

A két áldozat egyike egy 34 éves Sz. H. monogramú magyar állampolgárságú nő, akinek az eltűnését 2016-ban jelentették be – írja az Index. Ekkor még Londonból telefonált egy ismerősének, azóta azonban nem hallottak felőle. A cikk szerint az áldozatok hozzátartozóit már értesítették, de a hivatalos azonosítás még nem történt meg. A londoni rendőrség információi szerint a nő több éve Londonban élt, állandó lakhellyel nem rendelkezett.

Az angol rendőrség oldalán megjelentetett fotó megegyezik a miskolci Sz. Henriett Facebook-profilján szereplő képpel. (A hírről beszámoló angol oldalakon egyébként szerepel a nő teljes neve, és annyi, hogy magyar származású.)

Kép

A másik áldozat a 38 éves, háromgyermekes Mihrican Mustafa, aki tavaly nyáron tűnt el. A rendőrség annyit tudott megállapítani, hogy mindkét áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, de a halál oka egyelőre ismeretlen.

Simon Harding, a Scotland Yard emberölési ügyek és egyéb kiemelten súlyos bűncselekmények vizsgálatára szakosodott parancsnokságának nyomozó főfelügyelője az ügyben azok segítségét kéri, akikkel Sz. H. esetleg felvette a kapcsolatot 2016 után is; illetve kiderítésre vár, hogy az áldozatok ismerték-e egymást, és hogyan kerültek az adott városrész Vandome Close nevű utcájába, ahol a holttesteket megtalálták.

Kép

A Scotland Yard tájékoztatása szerint őrizetbe vették azt a Zarhid Younis nevű 34 éves férfit, aki abban a lakásban élt, ahol az áldozatokat megtalálták. Ellene egyelőre az „elhunytak törvényes és tisztes temetésének megakadályozása" bűncselekmény elkövetésének gyanújával emeltek vádat. Emellett egy 50 éves férfit gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek, majd szabadlábra helyeztek, de a vizsgálatot folytatják vele szemben.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.