Ugrás a tartalomra

Több száz méteren át a hajánál fogva húzta barátnőjét

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki barátnőjét több száz méteren keresztül a hajánál fogva húzta végig az utcán.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a kiskorú sértett és a fiatalkorú vádlott együtt szórakozott Miskolcon. Alkoholt fogyasztottak, majd azon veszekedtek, hogy mikor induljanak haza. A vádlott indulni, a sértett maradni akart. A vádlott annak érdekében, hogy az ő akarata érvényesüljön, a sértettet a hajánál fogva húzta ki az utcára. A sértett védekezett, segítségért kiáltozott, megpróbált szabadulni, azonban a vádlott ezt nem engedte, két buszmegálló távolságon át rángatta a lányt az utcán. A cselekménynek a sértett édesanyja vetett véget, aki a lánya segítségére sietett. A fiatalkorú vádlott elmenekült a helyszínről. A cselekmény következtében a sértett testszerte 8 napon belül gyógyuló horzsolásos, illetve zúzódásos sérüléseket szenvedett el.

A vádlott beismerte a cselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt mondta ki bűnösnek a férfit, melyért végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év szabadságvesztésre ítélte és elrendelte a pártfogó felügyeletét. Enyhítő körülmény volt, hogy a férfi megbánta tettét, melyet a sértett megbocsátott neki. Ezzel szemben súlyosító körülmény volt, hogy a vádlott ittas állapotban követte el a cselekményt.

A bíróság ítélete jogerős – tájékoztatta szerkesztőségünket Horváth Dóra sajtószóvivő.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.