Ugrás a tartalomra

Nem kapott cigarettát, elvette a szemüvegét

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy miskolci aluljáróban fenyegette meg, majd rabolta ki a sértettet.

A férfi június 6-án, a kora reggeli órákban, Miskolc egyik forgalmas aluljárójában fenyegette meg a sértettet, hogy amennyiben nem ad neki cigarettát, megveri. A férfi nem tett eleget a kérésnek, így a gyanúsított többször megütötte, majd elvette annak körülbelül 50.000,- forint értékű gyógyszemüvegét, végül elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A gyanúsítottal szemben rablás elkövetése miatt indult eljárás, mely bűnösségének megállapítása esetén – fiatalkorára figyelemmel - 2 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a férfi megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. A járásbíróság így a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása mellett döntött, a gyanúsított letartóztatását rendelte el július 11-ig, melyet a bűncselekmény elkövetési körülményeire figyelemmel fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében kell végrehajtani. A végzés ellen senki nem élt fellebbezéssel, az véglegessé vált.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.