Ugrás a tartalomra

Eperfa alá bújt a szatír

Létrehozva
Hiába bújt az eső elől eperfa alá az a fiatalkorú fiú, akit a miskolci rendőrök megalapozottan gyanúsítanak szeméremsértés vétség elkövetésével.

Szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 16 éves geleji fiatalkorú fiúval szemben. A gyanúsított június 21-én 13 óra 30 perc körül Miskolcon követett egy nőt, akit szóban inzultált. A nőnek sikerült közeli lakásának lépcsőházába menekülnie, a férfi ekkor az ajtón keresztül szemérmetlenül mutogatta magát, majd elmenekült a helyszínről.

A sértett bejelentését követően a rendőrök a helyszín közelében azonosították és elfogták a 16 éves fiút, aki az eső elöl egy eperfa alá bújt. A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított szeméremsértőt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.