Ugrás a tartalomra

Putnoki horror: életfogytiglani a brutális emberölésért

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség megelőzőleg vádat emelt két férfi és két nő ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, bűnpártolás bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

A vádlottak 2018 februárjában, Dövényben a kocsmában szórakoztak, itt kerültek szóváltásba a későbbi sértett férfivel. Gépkocsival a sértettet és élettársát Putnokra vitték, a gépjárműben az egyik férfi vádlott egy bekészített késsel elvágta a sértett nyakát. Putnokon a lakóház pincéjébe lerángatták az erősen vérző sértettet, és halálra rémült élettársát, ahol a két férfi vádlott késekkel és bozótvágóval test szerte szurkálták és vagdosták a férfit, amihez a nő vádlott-társuk mobiltelefonnal világított a sötétben.

A sértett élettársát arra kényszerítették, hogy végig nézze a cselekményt, és a vádlottak közül az egyik nő combon szúrta, valamint megöléssel fenyegette.

A cselekmény következtében elhalálozott sértett holttestét az egyik férfi vádlott volt élettársa segédletével egy szőnyegbe csavarták, majd a vádlott Dövényben lévő ingatlanának emésztőgödrébe dobták.

A Miskolci Törvényszék az ügyészi váddal egyezően mondta ki a vádlottak bűnösségét, és közülük a két férfit életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját egyik vádlott esetében 35 évben, másik vádlott vonatkozásában pedig 25 évben határozta meg.

A két nő vádlott közül az egyiket 25 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, a másik vádlottat pedig 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügyészség két férfi és egy nő vádlott tekintetében tudomásul vette az ítéletet, míg a 25 évi szabadságvesztésre ítélt nő esetében súlyosításért, életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be.

A vádlottak valamennyien fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.