Ugrás a tartalomra

Fegyvereket és kábítószert foglaltak le

Létrehozva
A Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is részt vettek abban az összehangolt akcióban, amelynek eredményeként őrizetbe vettek egy ormosbányai férfit.
Kép
Fotó: police.hu

Lőfegyverrel visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 43 éves ormosbányai férfival szemben.

A nyomozók július 19-én tartottak kutatást a gyanúsított Kazincbarcika és Tardona között található hétvégi házában, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy ott a 43 éves férfi lőfegyvereket vagy azok utánzatait, illetve kábítószert tart. A hétvégi házban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének munkatársai, továbbá a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói hajtották végre az összehangolt akciót. A rendőrök számos lőszert, kétcsöves sörétes puskát, vadász lőfegyvert, kézi lőfegyvereket, gépfegyvert, az ahhoz tartozó lőszereket, hangtompítót továbbá kábítószert találtak, és foglaltak le a házkutatás eredményeként.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett a férfi letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság július 22-én elrendelt.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.