Ugrás a tartalomra

Húsz embert ölt meg a 21 éves áruházi lövöldöző Texasban

Létrehozva
Texas állam kormányzójának hivatalos bejelentése szerint 20 ember halt meg és több mint két tucat megsebesült a szombati lövöldözésben, amely El Paso város Walmart nevű bevásárlóközpontjában történt.

Húsz ártatlan ember vesztette életét El Pasóban, és több mint két tucat megsebesült – mondta egy sajtótájékoztatón Greg Abbott kormányzó. Az oldalán álló rendőrfőnök, Greg Allen ezt azzal egészítette ki, hogy pontosan 26 sebesültről van szó. Közülük egyesek állapota válságos. A halottak között három mexikói állampolgár, a sebesültek között hat mexikói van.

A merénylettel gyanúsított, ellenállás nélkül elfogott személy 21 éves, fehér férfi. Allen közölte, hogy az előzetes nyomozás alapján feltehető, hogy gyűlöletből elkövetett bűncselekmény történt. Az Egyesült Államokban ez alatt azt értik, hogy a támadó a származása, bőrszíne, vallása vagy szexuális irányultsága alapján választja ki az áldozatait.

A lövöldözés alatt a Walmart zsúfolt volt, délelőtt tíz órakor mintegy háromezer vásárló és több száz alkalmazott volt az épületben az iskolaév közeledtével.

A spanyol hírügynökség szerint az idén ez volt a 249. több személyt érintő lövöldözés az Egyesült Államokban. Donald Trump elnök egy üzenetben borzasztónak és nagyon szomorúnak minősítette a történteket.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.